9. Fejezet. - A szökés..

                ~Catrine~


      Felvettem a pultról az utolsó piros papír poharat, majd letöröltem az ott maradt "üdítőt".
A konyha kész.
A nappali kész.
A szobák készen vannak.
Igen.. szinte mindegyikben voltak, azaz kivéve Mr. Black -Kevin- szobáját. Ott csak a kék-fekete selyem lepedőt igazítottam meg, amit összedúrtunk. Lehet most a piros szín árnyalatai uralkodnak az arcomon, de jelen pillanatban ez a legutolsó ami érdekelne..
Magabiztosan kaptam fel a fekete szemetes zsákot és vittem lábaim a kuka felé.
Mikor vissza értem örömmel vettem tudomásul, hogy mindennel végeztem.
Elindultam a kétszárnyú üvegajtó felé, s mikor kinyitottam megcsapott az éjszaka friss szellője.
Kiléptem és  megálltam a medence mellé sorakozó nyugágyak mellett. Csak néztem és nem győztem betelni vele. Épp egy cipőt próbált kihalászni a vízből. Mikor kivette és felegyenesedett akkor vett észre.
Szája sarkában bujkáló mosolya most diadalittasan terült szét arcán.
Minél közelebb mentem hozzá annál élénkebben élt bennem a szobájában történtek.
- Szép munka. - közöltem tettetett fölénnyel.
- Aha - lassan húzta végig ujjait vállamtól lefelé, majd csuklómtól fogva magához rántott.  Arcán a medence hullámzó kék vize tükröződött, de jelenleg lefoglalt a mélyen csillogó szinte fekete szemei és elváló rózsaszín ajkai, ami most egyre puhábbnak látszott.
- És most? - kérdeztem, s kezem felcsúsztattam a tarkójára, mire lassan lehunyta szemeit így kivéve engem annak fogságából. Majd újra kinyitotta a börtönöm.
- Én csak azt szeretném, amit minden velem egykorú srác egy ilyen gyönyörű lánnyal.. - kérdő pillantásaimra folytatta korán abbahagyott mondatát. - .. aludni melletted. - mosolya lassan kúszott arcára, de minél szélesebbre húzódott annál inkább kételkedtem abban, hogy ez a valóság. - De először.
A következő pillanatban a hideg víz teljesen átáztatta fekete csipkés ruhámat. A hajam is lelapult az ütközettől, gondolom a sminkemmel sem volt jobb a helyzet.
Egy gyors terepszemle után rájöttem, hogy a medencében vagyok. Nem kellett volna belelöknie, ezt még megbánja arról gondoskodom..
- Kev.. - mondtam fuldoklást színlelve - Kev, segíts! - mondtam, de a nagy alakítás közepette tényleg lenyeltem egy kis vizet.
- Cat.. - guggolt le a medence széléhez - .. "Save me" tábor. Azt hittem aki egy nagy folyóban megtudja menteni az ember életét annak nem okoz gondot ennek a töredéke.. - igaza van.. Nem is tudtam hogy ő is ott volt.
Abbahagytam a játékot és unott arccal az irányába úsztam. Öntelt vigyor ült ki az orra alá.
Mikor már előtte lebegtem a vízen, kinyújtottam a karom segítséget kérve, amit el is fogadott.. volna, ha nem rántom magam mellé őt is.
Hátra néztem, de nem láttam sehol, majd hirtelen tűnt fel előttem.
- Caat, Cat segíts nem tudok úszni! - utánzott nyávogós hanggal, mire mellkason ütöttem. De megfogta a kezem és ajkát az enyémhez tapasztotta.
Kezem a vállain pihentettem míg ő a hajamba temette.
Minél jobban mélyítette csókunkat a víz egyre jobban emelkedett felettünk, mígnem már a víz alatt voltunk. Hajam előre bukott. De egy másodpercre  sem váltunk el egymástól.

***

       Körülnézve, Kevin fürdőszobájában, szinte láttam őt, ahogyan reggelente a legnagyobb pontossággal állítja be a haját, amit mindig is szerettem szétszedni.

A tükörképem, mintha nem is engem mutatott volna vissza. Arcomon furcsa vigyor ült, szemem csillogott. 

A teljesen átázott ruhám rám tapadt és ezt kiegészítette lelapult hajam és szétfolyó sminkem. De valahogyan ez egy kicsit sem izgatott. Már éppen a fekete, szatén anyag cipzárjával bajlódtam, mikor kinyílt az ajtó..

Kev meg sem várva, hogy egész teste bent legyen azonnal a pólója aljához kapott és fején áthúzva szabadította meg magát tőle.
- Mi van?!- kérdezte öntelt vigyorával párosítva.
- Semmi. Csak.. - kezdtem, de nem igazán tudtam, hogy mit is kéne most mondanom. - Nem gondolod... hogy egy kicsit elhamarkodtuk? - mondtam végül halkabban, mint szerettem volna. Inkább most fájjon egy kicsit, minthogy később összetörjön a szívem.
- Nem. Miért te? - kérdezett vissza felém fordulva.
- Nem. - mondtam a fejem ingatva.
- Akkor jó. - Vállaira tettem a kezem, mire ő egy ázott tincset tűrt el az arcomból. - Cat, még most mond meg az igazat az érzéseiddel kapcsolatban, minthogy később teljesen összetörj mind a kettőnket. - miért ilyen egyforma a gondolkozásunk?!
- Kevin.. szeretlek. - nem tudom, hogy a hajamról csöpögött- e végig az arcomon a víz vagy a szememből eredt meg a kis patak, de mosolyogva hajoltam Kevin szájára.


   
            ~Rebeca~



      Az egész olyan  hirtelen történt fel sem tudtam fogni, hogy mi is történik körülöttem.
Az egyik pillanatban még a diszkóban próbál levenni a lábamról egy srác a másikban már egy koszos szoba egyik sarkában babrálok a pólóm aljával. Olyan szánalmasnak érzem magam.
- Beca.. - a hang irányába fordultam és Jason - a változatosság kedvéért- már megint a haját igazgatta az egyik törött tükörben nézve a végeredményt.
- Mond ki! - sóhajom inkább volt unott, mint érdeklődő.
- Jól áll?! - tette fel ugyanazt a kérdést negyedjére.
- Jason, ugyan olyan, mint 5  perccel ez előtt.
- Az nem lehet, hisz a z előbb lefeküdtem és most pedig ülök. - majd úgy nézett ám mintha én lennék a nemnormális -helyette-.
- Oh, tényleg ezt eddig észre sem vettem. - mentem közelebb hozzá, és leültem vele szemben. Az ágy átmelegedett az előbb -általam- lelökött lába alatt.
- Mit?
- Hogy itt teljesen lelapult. -  mondtam számat elhúzva.
- Hol? - kérdezte világvégét jelző fejjel. És keze gyors felfedező útra kelt a haját kicsit összekócolva.
- Hát itt. - majd én is eltemettem kezem sűrűn egymás mellet sorakozó szálaiban, ami kicsit hosszabb volt a tőle megszokottnál. Ide oda tologattam koronája állását végül teljesen "véletlen" a haja összes szálát az ég felé irányítottam.
- Tá-dá! - tártam szét karjaim győztesen.
Válasza egy göndör morgás szerű nevetés volt.
Felálltam az ágyról és Nick ott gubbasztott a vas rácsok előtt. Már vagy tíz perce ott matat, így a kíváncsiság felül múlta a az ép ész fogalmát és odasétáltam, majd lekuporodtam mellé.
Figyelmesen néztem minden mozdulatát. Egy kisebb bot volt nála, amire hajlított kampószerű vasat próbált felerősíteni.
- Segíts! - suttogta, majd a kezembe adta a tárgyakat.
A végéhez illesztve a horgot ujjaimat elkezdtem hevíteni, majd egymáshoz dörzsölni a két darabot. A hőtől megolvadt a vas és formázhatóvá vált, így "ráhegesztettem" a botra.
Nick mindvégig rajtam tartotta kutató tekintetét, amitől nem kicsit voltam zavarban. Kezem egyre erősebben masszírozta egymásba a két anyagot.
- Add ide mielőtt még elpárologtatod! - mosolyogva elvette tőlem a szerszámot.
- Mit akarsz vele? - kérdeztem halkan.
- Nézd!
Fejem a szemével mutatott irányba fordítottam. De  nem láttam semmit. Összeráncolt homlokkal helyeztem magam vissza az előző felállásba.
- Igen, most először mentek el és hagytak itt teljesen magunkra. Szóval itt az idő szedni a sátorfánkat és pucolni. - a mondatot elhaló hangon fejezte be, mert a szabadságunkhoz hozzásegítő eszközt már kidugta a rács kockáin át.
- És mit szeretnél ezzel elérni?!
- Használd a szemed, Rebeca! - abból, hogy kimondta a nevem arra következtettem kicsit feszült.
Átnéztem a rácsok hálóján és szembe találtam magam a falon függő kulcsokkal. Azonnal mosolyra húzódott a szám, hisz már magam előtt láttam ahogy kijutunk ebből a koszfészekből.
Nick erőlködve nyújtogatta a karjait, hogy elérje a kulcsokat, de nem érte el.
- O'Brian! - Jason azonnal letette a tükröt és felénk sétált. Nick eléggé ráfeszült a szökésre, hiszen már nem is úgy szólított bennünket, mint általában.
- Mi van Sanchez? - tessék! Már ő is kezdi.
- Fogd meg ezt - adta a kezébe a botot. - és vedd el vele azt. - majd rámutatott a falon csüngő kulcs csomóra.
Jason 'arrébb' söpört bennünket hogy kényelmesen elérje célját. Keze újból és újból megremegett az erőfeszítéstől.
Pár próbálkozás után a kulcs már a kezünkben pihent.
Nick egyszerű mozdulattal kivette J. kezéből a tárgyat, fürge ujjaival  kívülről bedugta a zárba és forgatni kezdte. A zár apró kattanása most kalapács ütésként hatott a minket körülvevő csendeben.
Szívem egyre gyorsabban vert, de remélem nem látszott rajtam.
Nick keze újra a cellán beül helyezkedett el.  Már éppen belülről tolta volna ki az ajtót, amikor hangokat hallottunk.
Egy röpke másodperc alatt elhagytuk a rácsok környékét, majd legártatlanabb mosolyunkat és pozíciónkat felvéve helyezkedtünk el.
A hang alábbhagyott, de nem lehettünk benne elég biztosak, hogy a zaj okozója el is hagyta az épületet vagy csak.. hát.. leült. ( Mi mást lehetne itt csinálni?)
De síri csend lett.


-------------------------------------------------------------------------------
Hát nem is tudom mit mondhatnék egyszerűen annyi dolgom volt mostanában (igen majdnem másfél éve) hogy örültem ha leülni tudtam. Szóval.. egyszerű kérdésem van az én drága olvasóim felé.
SZERETNÉTEK HOGY FOLYTASSAM A BLOGOT?!
Most minden rajtatok múlik!!
Kommentben írjátok meg nekem, hogy mi volt ami tetszett ebben a történetben vagy esetleg mi az ami nem annyira. Minden fajta vissza jelzést elfogadok.
Annyira szeretlek titeket. ;*

ezermilliópusziölelésésminden igen így egyben!! :)

Imádom ezeket a számokat, és már olyan régen osztottam meg bejegyzést, így most többet kaptok!! :):)

Ő  már le van stoppolva ;P

Ez a hang.. *irigy nézés* :P

Ő is stoppos :P

Nagyon nagy szívem van így ő is az :P

Páldakép!!! ( szerintem egy kicsit hasonlítunk is )

HA van időtök a számokról is elmondhatnátok a véleményeteket!

8. Fejezet - Sors vs. Véletlen.

                ~Jack~

      Sors. Előre meg van írva?! Nem.. én nem hinném. Az életünket a véletlenek alakítják és határozzák meg. Ez az én logikám. Mert akkor ki írta volna meg azt, hogy ma este egy ilyen gyönyörű lánnyal futok össze?!
Eljátszottam, hogy a barátja vagyok!
Ennél már csak egyre feljebb visz az út nála.
Most itt állunk a liftben amiből kellemes zene szól.
- Rose, most hogyan tovább? - kérdeztem pontosan azt ami a fejemben járt. Ő felpillantott gyönyörűen csillogó ében fekete szemeivel ami még ellen állhatatlanabbá varázsolta tökéletes vonásait.
- Mire gondolsz? - kérdezett vissza, mintha nem tudná miről is van szó. De leolvasható volt az arcáról hogy kínosnak érzi a "kihasználásomat". Mélyebben néztem a szemébe értelmest választ követelve. - .. Figyelj! Sajnálom, hogy 'felhasználtalak' a barátomként, de az a srác nem érti meg, hogy a nem az nem. - adott egyenes választ. Majd rám mosolygott és már tudom hogy nekem végem, ha csak a barátom akar majd lenni.
- Értem. És semmi gond. Örömmel játszom el, hogy a barátod vagyok.. - .. ha a későbbiekben nem csak eljátszanom kell!

Sugároztam át az elméjébe a szavakat, amiket hangosan nem akartam ki mondani.
Rose elég furcsa fejet vágott, mikor hallotta a kimondatlan szavakat a fejében visszhangozni. De zavarodottsága alábbhagyott majd egy kis mosoly terült szét az arcán. Miért bizsereg bele az egész testem a mosolyába?!
Kiléptünk a liftből és elindult gondolom a szobája felé.
- Nem jössz?! .. - kérdezte mintha ez magától értetődő lenne nekem.
- Hova? - kérdeztem vissza.
Éreztem hogy valami rezeg a dzsekimben úgy automatikusan kezem a rezgő tárgy irányába vándorolt.
Juss írt:

    "Siess"

- Gondoltam, ha már voltál olyan kedves, hogy falazz nekem én meg leszek olyan kedves hogy behívlak! De ha neked más dolgod van én megértem.. - mentegetőzött egyből. Majd elindult újra, de már nélkülem!
- Rose, nekem tényleg lenne egy kis dolgom, de mivel jössz nekem eggyel ezt betudom egy holnap esti vacsorába. Persze csak, ha van kedved. - mondtam majd közelebb lépkedtem hozzá.
- Talán. - mondta,de annyira látszott rajta, hogy ő is benne van a dologban, hogy mosolyt csalt az arcomra.
 Ezt igennek vettem! 
Végig néztem, amint kecses mozdulatokkal lép be a szobába és zárja be azt maga mögött.
Remélem Justinnak valami nagyon fontos mondani valója van, mert nem szívesen hagyom itt ezt a szépséget.
Lábaim megindultak az immár' ismert lift felé.
A liftből kilépve a portás fiú összeszűkített, kutató tekintetére csak egy büszke mosoly volt a válaszom.
A hotelt elhagyva megcsapott a nyugtatóan hűvös és lágyan ölelő esti levegő.
Beszálltam az autómba elvégeztem a szokásos "műveletet" és egy kisebb zajjal már úton is voltam Justin-hoz.
Csengetés -vagy egyéb jelzés az érkezésemre- nélkül rontottam be a házba.
- Justiiin! - kiáltottam el magam, de pontosan tudtam, hogy merre is kell keresnem.
Felmentem a lépcsőn majd egyenesen be a más számára különösnek tünhető jellel ellátott szobaajtóban megálltam és, mint ahogy az illik bekopogtam.
- Ohh! Rosszkor? - kérdeztem, majd válaszukat meg sem várva lehuppantam az asztal előtt helyet foglaló üres székre.
Igazából semmi különös nem fogadott mikor beléptem, de kíváncsi voltam a reakciójukra.
- Miért kellett sietnem? - tértem egyből a lényegre. Justin egy sóhajtás kíséretében kezdett bele a 'történetbe'.
Miután elmondta a sztorit ledöbbentem.
Az Unrebels gyár megint 'üzemel' Peter jóvoltából.
Névtelen3 azaz Jade -most már tudom- végig csak az asztalt nézte. Nem a legerősebb lány/nő. De mivel Lázadó ki kell bírnia az akadályokat.
- Hát.. - csaptam össze a tenyerem. - öljük meg őket! - pattantam fel a székből.
Jade arca szinte a fehéret ütötte így vissza ülve Justinra pillantottam.
- Ez még nem jött szóba. - mondta halkan nekem.
- Nyugi, csak vicceltem. - löktem vállba J.-t.



            ~Kevin~

      Leült Cat az ágyamra majd mellé csúsztam. Nem tudom, hogy ez a megfelelő alkalom-e vagy sem, de egyszer el kell neki mondjam. Szeretem. Tényleg szeretem.
Már éppen belekezdtem volna mikor két ember berontott a szobába és, mint mindig, ha új lelket látok megrémültem.
Az elhunyt éppen baleset közben halt meg. Hangja elhaló, de utolsó szavai biztosan a felesége neve volt.
Akár hányszor meglátom az holt emberek utolsó perceit elfog az az érzés hogy nekem milyen is lesznek ezek.
Cat kiküldte őket.
Vissza jött mellém majd megkérdezte minden rendben-e? Legszívesebben ott rögtön megcsókoltam volna, de ahogy észrevettem ne jönnek be neki a rámenős pasik.
- Cat csak azt szeretném elmondani, hogy.. - mi van már? Miért bénít ennyire meg ez a lány istenem!..  - Nem vagyok sem író sem költő olyan szavakkal mondjam el amilyenek megilletnének, de mikor rád nézek szívem felgyorsul - húztam kezét a mellkasomra - .. Cat én.. én szeretlek. - fejeztem be. Cat-re néztem aki fejét lehajtva gondolkozott. Kezem végig simítottam puha arcán majd megállítottam az álla alatt és felemeltem annyira, hogy szemébe nézhessek.
Így telt el pár perc hogy egymás szemébe nézve ültünk az ágyon.
- Ha nem válaszolsz igennek veszem. - súgtam oda neki.
Válaszul felhúzta fél szemöldökét.
- Kev.. én mondanám hogy igen csak...- kezdte.
- Csak? - kérdeztem vissza.
- Nincs csak.. - mondta majd nekem esett.
Cat ajkai az enyéimen szinte a mennybe repítettek. Vissza csókoltam.
Ledöntöttem az ágyra és rá másztam.
Cat hirtelen leállt ajkai mozgatásával és eltolt magától.
Felültem majd kicsit dacosan néztem rá. Ő erre elmosolyodott és kezével közelebb invitálva engem adott egy lágy csókot majd felállt az ágyról és az ajtót vette célba. Egy pillanatra visszanézett majd azt mondta:
- Küldjük el őket. - kacsintott és a küszöböt átlépve már a  lápcsőt koptatta eszméletlen szexi lábaival.
- Várj.. - kezdtem. Utána eredtem majd a karját megfogva húztam vissza. - mit kapok ha elküldöm őket? - kérdeztem összeszűkítve szemeimet.
- Mit szeretnél? - kérdezett vissza válasz helyett.
-  Szerinted? - lassan tettem kezem derekára majd magamhoz húztam...

            ~Jade~

     "Öljük meg őket" visszhangzott a fejemben az előbb említett mondat. Jack olyan lazán mondta mintha semmit sem jelentene más ember életét kioltani.
Justin valamit odasúgott neki de nem hallottam és szerintem nem is akarta, hogy meghalljam.
Kíváncsi tekintetem Justinra vezettem majd felhúztam fél szemöldököm választ követelően. Ő csak halványan elmosolyodott.
- Úgy látom, hogy kettesben szeretnétek lenni! - mondta Jack, szája széleit egyre feljebb húzva. Felállt majd kilépett az ajtón.
- Justin nem értem mi folyik itt, de nagyon remélem, hogy most a magyarázatba szeretnél belefogni. - mondtam nyugodtan. Próbálom erősnek mutatni magam, mert nem szeretem, ha alábecsülnek.
- Jade, igen elmondom, de az eltart egy kis ideig. Először is.. - állt fel és lassan elkezdett fel-alá járkálni. - .. nem csak neked van képességed. - hát ez.. ez jó hír? kérdeztem inkább saját magamtól. - Igazából nekem is van. - tárta szét a karjait.
- És mi lenne az? - kérdeztem. Majd én is fel álltam és megfogtam az egyik kezembe ütköző automata fegyvert. Justin egyből mögöttem termett majd kivette kezemből a "készüléket".
- Gondolat olvasás. - mondta egyszerűen. Leesett az állam. Akkor.. akkor.. hallotta azokat a gondolatokat is amiket ő rá építettem fel?!
- Szóval hallod azt amit most gondolok? - néztem rá kihívóan, mire elmosolyodott.
- Nem.. nálam nem megy lázadókkal szemben.
- Lázadókkal?!! - kérdeztem rá az elnevezésre. Majd megfordultam, de ő pont mögöttem állt, így szépen szólva beszorultam közé és az üveg polcokon sorakozó fegyverek közé. Még szép, hogy nem mozdult el onnan. - ..ez valami csapatnév vagy mi? - kérdeztem félmosollyal az arcomon.
- Jade, ez nem vicc.  - mondta komolyan, mire egy megadó bólintás volt a válaszom.- Jack-nek is van képessége. - folytatta. - Gondolat átvitel. - erre a kijelentésre ráncoltam a homlokom.
- És az hogyan működik? - kérdeztem.
- Akaratod ellenére hallod azokat a szavakat amiket ő szeretne, hogy hallj. Vagyis a saját gondolatait vetíti át az elmédbe.Persze az ő hangján. - olyan nincs hogy valaki megcseréli a képességét a másikkal? Mert én most cserélnék Jack-kel.
- Szóval.. Lázadó.. lettem. - de olyan furán hangzott az én számból.
- Jade, - fogta meg az arcom ami szinte áramütésként száguldott végig a testemen. - Mindig is az voltál csak eddig nem találtam rád. - fejezte be.
De ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és bejött rajta Jack. Amint meglátott minket megtorpant és egyre nagyobb vigyor húzódott szét a száján.
Én próbáltam kiszabadulni Justin és a szekrény fogságából, de ő minden megmozdulásom hárította így feladva maradtunk a nem mindennapi helyzetünkben.
- Csak a telefonomért jöttem. - hadarta és oda sietett ahhoz a székhez amin nemrég ült. Majd a készüléket felkapva ment ki az ajtón mosolyogva. És akkor ott hallottam a fejemben mosolyogva kiejtett pár szót.
És én még azt hittem, hogy megbeszélitek a dolgokat..
Tehát.. ezt jelenti a gondolat átvitel.
Justin is hallhatta, mert szemtelenül nevetett vissza. Az a mosoly.. (VÉGEM)

- Justin, ez nem vicc. - ismételtem meg a nemrég kiejtett szavait. Mire felhúzta fél szemöldökét.
Meglökni szerettem volna, de mikor kezem a mellkasához ért el venni már nem bírtam onnan. Egyszerűen nem engedelmeskedett a kezem.
Ő a megérintett testrészéhez vezette a tekintetét majd lazán a derekamra helyezte a kezeit. Átölelt ami úgy hatott rám, mint egy áramütés, majd adott egy puszit a nyakamra. És tudom, hogy forró ajkait még percek után is érezni fogom majd.
- Minden rendben lesz csak együtt kell működj velünk. - suttogta. Bele egyezésem jeléül bólintottam. - Akkor már heten vagyunk. - mondta és elsétálva mellettem rendezgette a polcokon sorakozó fegyvereket.
- Heten? - kérdeztem vissza a számra, mert én eddig csak hármónkról hallottam.
- Igen.. Mi hárman..- kezdte és milliméter pontosságra próbálta beigazítani az egyik játékszerét. - .. meg Nick, Jason és Rebeca. - fordult velem szembe.
- De ez csak hat. - számoltam össze magamban az eddig felsorolt személyeket.
- A hetediket is ma ismertem meg. - mondta, de az ismertem szóban valami más érzelem csendült meg. Talán féltékenység? Csak képzelgek mi?..
-  Hol? - kérdeztem és elindultam, hogy leülök a székre, de hirtelen meggondoltam magam és felpattantam az asztalra. Lábaimat úgy hintáztattam magam alatt, mint egy óvodás kislány miközben a kezem magam mellett pihentettem. Justin végignézte a műveletem és valami különös fény csillant meg szemeiben és próbálta vissza fogni a feltörekvő csábító mosolyát.
- A bulin Cat, barátnőd mellett. Hogy hívják? - kérdezte.
Kevin..

                ~Max~

      Kikapcsoltam a zenét, majd felálltam és kimentem a szobából. Nem kellett vacakodni az ajtóval mivel az nincs.
A küszöböt átlépve láttam meg, amint a dzsekisek feltépik a még meglévő ajtót. Szinte rögtön mellettük termettem. Röhögve ültek le a roskadozó székekre. Ami nagyon felidegesített. Jade sehol most akkor mi van?
- Na? - kérdeztem tettetett közönnyel.
- Mi na? - kérdezett vissza fölényesen.
- Hol van Jade? - tettem fel újból a kérdésem, kicsit hangosabban.
- Azt neked kéne tudnod hol hagytad a ribancot. - röhögött fel. Eddig tartott a türelmem. Kirúgtam alóla a széket és a nyakánál fogva nyomtam a falhoz.

- De téged a főnök a lányért küldött vagy nem? - nyomtam a torkát erősebben a falhoz.
- Igen. - mondta azaz krákogta, mert éppen nem volt olyan helyzetben, hogy értelmesen tudjon beszélni a kezem által satuba fogott  hangszálain át.
- Akkor hol van? - ismételtem meg magam már harmadjára.
- Nem.. tudom.. nem volt.. a házban. - küszködött a szavakkal, mire enyhítettem a szorításon.
Akkor hol van? Ezt nem értem. Hova máshova mehetett?
Elengedtem a nyakát, majd hátrébb álltam meg.
El megyek hozzá majd én..


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziiiasztok!!! 
3 nap telt el az óta, hogy 2 napja azt mondtam ma teszem fel a részt!!
Igen jól látjátok teljesen kiesett az idő érzékem!
Még csak most volt Szeptember vagy nem ?!
Mind1 ez már az én bajom..
Remélem tetszik a rész és legkésőbb holnap hozom a kövi részt!! REMÉLEM..
MI a véleményetek a részről? 
Oh és még mielőtt elfelejtem.. A következő részben 3 új szereplőt üdvözölhetünk! 
Már volt róluk szó, sőt ebben a részben is volt róluk szó! 
ÉS örülnék pár feliratkozónak/kominak is !! 
Hát kb. ennyi lenne! XD
I Love Everybody!! 

Xx.Mar!ka

Szégyellem magam..

Annyira, de annyira sajnálom.

De tényleg! 

Kereken egy hónapja nem hoztam részt.

Gondolhatjátok mennyire szégyellem magam. 

A rész már majdnem készen is van csak még az utolsó  'simítások' vannak hátra. 

Esküszöm, hogy hétfőn már fel is teszem.

Ennyire még egy részen sem kínlódtam. 

Nem volt ihletem, de most már van! :)

Azoknak akik még olvassák (bár már nem lennék meglepődve azon sem hogy, ha senkit sem érdekelne)

kapnak egy kis részletet a történetből! 

Remélem azért még nem pártoltatok el tőlem!

Jah és nem mellesleg köszönteném az új feliratkozónkat Cassie-t. 

Imádlak titeket!!! 

Átléptük az ezres megnézettségi számot!!

XDXD

Xx.Mar!ka

                ~Jack~

      Sors. Előre meg van írva?! Nem.. én nem hinném. Az életünket a véletlenek alakítják és határozzák meg. Ez az én logikám. Mert akkor ki írta volna meg azt hogy ma este egy ilyen gyönyörű lánnyal futok össze?!

Eljátszottam, hogy a barátja vagyok! 

Ennél már csak egyre feljebb visz az út nála. 

Most itt állunk a liftben amiből kellemes zene szól. 

- Rose, most hogyan tovább? - kérdeztem pontosan azt ami a fejemben járt. Ő felpillantott gyönyörűen csillogó ében fekete szemeivel ami még ellen álhatatlanabbá varázsolta tökéletes vonásait.

- Mire gondolsz? - kérdezett vissza, mintha nem tudná miről is van szó. De leolvasható volt az arcáról hogy kínosnak érzi a "kihasználásomat". Mélyebben néztem a szemébe értelmest választ követelve. - .. Figyelj! Sajnálom, hogy 'felhasználtalak' a barátomként, de az a srác nem érti meg, hogy a nem az nem. - adott egyenes választ. Majd rám mosolygott és már tudom hogy nekem végem, ha csak a barátom akar majd lenni. 

- Értem. És semmi gond. Örömmel játszom el, hogy a barátod vagyok.. - .. ha a későbbiekben nem csak eljátszanom kell!

Sugároztam át az elméjébe a szavakat, amiket hangosan nem akartam ki mondani.

Rose elég furcsa fejet vágott, mikor hallotta a kimondatlan szavakat a fejében visszhangozni. De zavarodottsága alábbhagyott majd egy kis mosoly terült szét az arcán. Miért bizsereg bele az egész testem a mosolyába?!

Kiléptünk a liftből és elindult gondolom a szobája felé. 

- Nem jössz?! .. - kérdezte mintha ez magától értetődő lenne nekem. 

- Hova? - kérdeztem vissza. 

Éreztem hogy valami rezeg a dzsekimben úgy automatikusan kezem a rezgő tárgy irányába vándorolt.

Juss írt:

    "Siess" 

- Gondoltam, ha már voltál olyan kedves, hogy falazz nekem én meg leszek olyan kedves hogy behívlak! De ha neked más dolgod van én megértem.. - mentegetőzött egyből. Majd elindult újra, de már nélkülem!

- Rose, nekem tényleg lenne egy kis dolgom, de mivel jössz nekem eggyel ezt betudom egy holnap esti vacsorába. Persze csak, ha van kedved. - mondtam majd közelebb lépkedtem hozzá.

- Talán.


Szerintetek hogyan fog folytatódni?? :)
Imádlak titeket!!!

7. Fejezet - El kell mondanom valamit...

               ~Catrine~

      Sok mindent lehet mondani Kevinre, de azt hogy ne lenne odaadó házigazda még sértésnek is vehetné. Hisz itt szinte minden meg van engedve. Ha jól láttam a medencében ruhástól vannak.
Épp két nagyon beindult személy sietett volna be a szobájába, de megállítottam őket.
 Azért ezt az egy helyet hagyják már békén, mert senki nem szereti, ha a saját személyes dolgaiban kutakodnak.
- Halihó! - köszönt valaki hátulról, de még mielőtt megfordulhattam volna megragadott és hátulról ölelt át. Hirtelen ijedtségem alább hagyott mikor rám tört a felismerés hogy ez nem más, mint Kevin.
- Szia. - köszöntem vissza és húzódtam volna el tőle hogy szembe kerüljek vele.
De akkor egy morgás szerű hangot hallatott így maradásra bírva engem. Gondolom már van benne egy kis alkohol is..
- Itt van Jade is! - a hír hallatán hogy itt a barátnőm, ha lánccal kötött volna magához akkor is kiszabadultam volna. Hisz egész nap nem is láttam, de még egy üzit sem küldött.
- Hol? - kérdeztem izgatottan. Kicsit zavaros fejjel rám nézett és elmosolygott. - Mi van? - kérdeztem résnyire szűkítve szemeimet.
- Semmi, semmi.. nagyon csinos vagy ma. - jelentette ki. Én meg nem értettem, hogy miért hozott zavarba ezzel.
- Kösz. - mondtam szégyenlősen.
- Nem jössz táncolni?.. - mondta - Közben majd megkeressük Jade- ékat is. - mondta és válaszomat meg sem várva húzott az ütemre mozgó tömeg közepe felé.
Kevin elkezdett mozogni és engem is magával ringatott. Jól táncol. Mármint van érzéke hozzá.
Imádom a zenét nem is véletlen jelentkeztem  következő évben a tánc szakra is.
Miközben ritmusosan járt a lábunk. Arra jött egy lány kezében egy tálca színes alkohol féleséggel. Levettem az egyiket és lehúztam. Kevinre nézve láttam arcán tükröződni a meg lepődöttséget.
- Nyugi ennyi volt és kész. - nevettem fel, mire ő is óvatosan elmosolyodott.
- Igyál csak, mert úgy is itt leszek melletted és nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj. - mondta. Szavai hallatán nyugodság töltötte be testem és lelkem egyaránt.
Legszívesebben megöleltem volna. Csak, hogy nem tudom mit reagálna rá és nem értené-e félre.
- Ott van. - mutatott hátam mögé. Elsőre nem értettem s félve fordultam meg, de mikor megláttam Jade- et, mint egy kisgyerek úgy ugrottam barátnőm nyakába. Amit szívesen fogadott is.
- Szia.. - kezdtem, de ekkor megláttam a mellette álló szőkés hajú srácot és helyesbítettem - Sziasztok.. - mondtam és sejtelmesen rávigyorogtam Jade- re.
- Oh.. Cat ő itt Justin-Justin ő itt Cat.. - mutogatott a srác és köztem oda-vissza. Ekkor oda ért mellém Kevin.
Jade amint meglátta nyakába ugorva 'üdvözölte'. Ahogy észrevettem ez Justinnak nagyon nem tetszett.
Most mi van? Jade bepasizott? Ez mind szép és jó, de ki ez a Justin és hol találkoztak. Tettem fel leginkább magamnak a kérdéseket. Lesz miről beszélnünk Jaddel...
- Jade, beszélhetnénk egy kicsit? - húztam félre és oda súgtam azaz szinte kiabáltam a zene miatt a kérdésem mire a válasza nem volt teljesen egyértelmű.
- Nem.. mi.. nem vagyunk együtt.. csak.. - dadogott össze-vissza. Ami azt jelentette hogy tetszik neki a pasi.
- Értem.. én nagyon is értem. - kacsintottam rá. Majd vissza mentem Kevin-ékhez. Ahol szinte tapintható volt a feszültség. Mind a ketten olyan sejtelmesen néztek egymásra.
Jade is vissza ért és elhívta táncolni Justint.
- Cat, .. - szólt oda nekem Kevin. Imádom mikor így hív.
- Igen? - kérdeztem vissza. Majd oda csúsztam mellé.
- Mit szólnál ahhoz, ha inkább egy csendesebb helyre mennénk?  - kérdezte. De válaszomat meg sem várva már húzott is maga után.
Másik percben már a szobájában találtam magam.
Leültem az ágyra és csak néztem Kevint.
Mikor ő is letelepedett mellém komolyan nézett.

 Nem értettem miért. Így magyarázatot követelően néztem rá.

- El kell neked mondanom valamit.. - kezdte és én halálra rémült arccal vártam a folytatást..





                ~Jade~

      Catrine most biztosan azt hiszi, hogy Justin meg én együtt vagyunk. Beismerem hogy nem bánnám az ötletet, de nincs így. És ezt el is fogom mondani neki, de mire vissza értünk. Ők már eltűntek. Így Justin felé vezettem tekintetem aki nagyon agyalt valamin.
- Justin.. - szóltam oda neki.
- Hmm? - emelte fel a fejét.
- Valami baj van? - kérdeztem és tekintetében valamilyen érzelmet próbáltam felfedezni.
- Nem nincs.. csak.. - majd mögém nézett és vissza pillantott rám. - Ismered őket? - kérdezte és elnézve mellettem rámutatott két fekete dzsekis férfira.
- Nem. - adtam az egyenes választ. -Miért a 'barátaid' ? - kérdeztem vonakodva.
Justin undorodó fejet vágott ezzel jelezve hogy nem azok.
De akkor kik ők? Lehet Kevin barátai?
Még egyszer vissza pillantottam hátha eszembe jut láttam-e őket valahol.
Amint megfordultam egy nagydarab férfi állt kb. két lépésre tőlem és ez a távolság csak csökkent.
Ekkor Justin elkapott hátulról és rohanni kezdett.

 Hirtelen ötlettől vezérelve követtem.
Csak rohantunk, hogy merre? Azt nem tudom és szerintem Justin sem volt teljesen biztos az úti célban.
Átrohantunk az egymáshoz dörgölőző tömegen. Teljesen ki az utcára.
Hátra fordultam és láttam amint már nem csak kettő hanem legalább négyre nőtt a száma a dzsekis üldözőinknek.
Majd befordultunk oda ahol Justin parkolt az aranyszínű autójával.
Szegény ki akarta nekem nyitni, de megköszönés helyett ráordítottam, hogy most mi a francért rohanunk.
Csak egy 'útközben elmondom' mondattal szúrta ki a szemem és beült a vezető ülésre.
Már vagy tíz perce kocsikázunk és még annyira nem volt hajlandó, hogy rám nézzen.
Ekkor megcáfolta az előző kijelentésem.
- Gondoltam. - mondta olyan lazán, hogy szívem kihagyott egy ütemet. Ekkor ránéztem válaszért esdekelő tekintettel. Ő bekanyarodott az egyik utcába. Olyan 'déjavű' érzésem lett, mert mikor reggel vitt haza ugyan így mértem fel vezetését. Gondoltaimból csodálatom tárgya ébresztett fel.
- Tudtam, hogy előbb-utóbb rád is rád találnak. - mondta halál nyugodtan és erre nekem az egekig szökött fel a pulzusom.
- Mi? Mi az, hogy rám is rám találnak? Miért követtek egyáltalán? Mármint kik azok? - záporoztam kérdéseim Justinnak.
Nem válaszolt csak befordult egy ismerős utcába.
Mikor megállította az autót rájöttem, hogy elvitt magához.
Szinte ki ugrott a kocsiból és maga után rángatva vonszolt fel a lépcsőn majd megállt annak az ajtónak a bejáratánál amit én az elindulás előtt úgy szemügyre vettem.
Egy kisebb sóhajtás után kinyitotta és beljebb invitált. Míg ő azon gondolkodott, hogy be vigyen-e vagy sem én végre közelebbről láttam az ajtót és rájöttem, hogy nem is írás van rá vésve, hanem egy jel.
Ami egymásba fonódó geometriai jelekből állt.
Homlok ráncolva beléptem a sötét szobába. Justin oda ment a villanykapcsolóhoz ami kisebb kattanás után bevilágította az eddig sötétben úszó szobát.
A villany felkapcsolódott az én állam meg a padlót súrolhatta.
A szoba bármelyik falára nézve veszélyes fegyverek tárultak a szemem elé.
Középen volt egy kis asztalka körötte meg négy szék. Ahol Justin már helyet is foglalt majd megveregette maga mellett a széket.
Oda sétáltam az asztalhoz és félve, de leültem Justinnal szembe.
- Most el kell mondanom neked pár dolgot! - kezdte eléggé komolyan ahhoz hogy meg tudjon ijeszteni. Úgy koncentráltam a szavaira mintha az életem múlna azon hogy hallom-e őket. - Vagyis inkább.. - mondta és felállt. Már  túl vagyok a félelem érzeten most a rémülten kétségbe esett szavak jellemeznék jelenlegi állapotom.
Lassan megfordult és kíváncsian nézett rám. - Most kérdeznék tőled valamit, de meg kell esküdnöd, hogy csak is az igazat mondod. - én igenlésem jeléül bólintottam. És vártam a folytatást. - .. Milyen képességed van?.. - nem. csak nem hiszi, hogy majd el mondom neki ő meg ki tudja mit csinál velem, ha megtudja az igazat.
- Mi van?! - vágtam nem normális fejet, mintha nem érteném a kérdését. Belül tudtam mire kíváncsi csak azt nem, hogy honnan tudja, hogy egyáltalán bírok valamilyen képességgel? És hogy miért is szeretné megtudni?
Majd felálltam és sétálni kezdtem.
- Nem kell adnod az értetlent tudom hogy képes vagy valamire ami nem emberi.
- Ugye ezt nem gondolod komolyan? - kezdtem felgyorsítani a lépéseim és azon gondolkoztam hogy milyen gyorsan juthatok el az ajtóig.
- De.. Nagyon is komolyan gondolom.. Jade,.. én nem tennék veled semmit, de azok a fickók ott kint nem hinném hogy kegyelmeznének neked. - mondta majd vissza húzott a székre és mélyen a szemembe nézett. - Mondd el és segíthetek.
- Nem.. nem tudom.. Justin .. én. - dadogtam össze-vissza. Majd egy mély lélegzet vétel után beadtam a derekam.  - Miért akarod tudni? - kérdeztem halkan.
- Hogy segíteni tudjak.. - mondta újra az ismerős mondatot. És megfogta a kezem.




               ~Justin~
   
     Jade-nek meg kell értenie, hogy csakis úgy tudok segíteni, ha biztosan tudom a képességét. De ő mégis azon gondolkodik, hogy el mondja-e? Komolyan azt hiszi, hogy bántanám?
- Jade,... - szóltam halkan mire felnézett és látta rajtam, hogy nagyon komoly vagyok.
- Jó, de meg kell esküdnöd, hogy senkinek, soha, semmikor nem mondod el. -  Beleegyezésem jeléül bólintottam.
Jade elfordult és mintha a szeméhez nyúlt volna. Nem tudom mit akarhat, de már megöl a kíváncsiság.
Mikor vissza fordult és eddigi barna szeme most a fehérben úszó kéket vett fel kicsit megijedtem.
De úgy vonzotta a tekintetemet a két szempár, hogy csak arra koncentráltam.
Majd minden mintha megszűnt volna körülöttem és csak a kékes csillogást láttam volna.
Nem hallottam és nem láttam azon kívül semmit.
Kizártam a külvilágot.
Majd a szín üvegessé és végül semmivé vált már nem árnyalata volt a szemének hanem mintha egy kis árny suhant volna át rajta.
Később egy alak is kivehető volt. Egy nő. Meg egy kislány.
Éppen egy virágokkal teli mezőn futottak és játszottak. Nagyon boldognak tűntek, de ekkor egy fekete alak jelent meg mögöttük.
Jade szeme újra kékes fehérben pompázott mintha az előbbi meg sem történt volna.
De megtörtént. És láttam. De nem tudom elhinni.
Gondoltam hogy nem lehet rossz adottsága. De hogy egy ilyen gyönyörűséggel éljen együtt!
- Ez... a jövő? - kérdeztem olyan halkan hogy csak remélni tudtam, hogy egyáltalán meg is szólaltam.
- A tiéd. - mondta és ledöbbentem. Az.. az enyém? De mi közöm lehet ahhoz a nőhöz és a kislányhoz.
És ki volt egyáltalán az az alak. Akitől szem látomást félniük kel??

 Hát nagyon de nagyon sajnálom a késésem és remélem azért tetszeni fog ez a rész is. 
Nagyon nehéz lesz az iskolával egybehozni a blogolást de megoldom.
ÉÉÉs nagyon de nagyon örülök a az új feliratkozónak. Aki nem mellesleg az egyik kedvenc blogomat írja. 
Imádlak! És persze Bogit is nagyon de nagyon imádom!
( Igen most megkedveltem a "nagyon" szót! :)
Szóval ehhez a részhez egy kicsit szomorúbb zenét választok mivel a fejezet sem a legvidámabb! :)
De remélem a kövi már kicsit " boldogabb" lesz

Xx. Mar!ka

Sajnálom..

   Mindenkitől elnézést kérek aki olvassa a blogom. 

Tudom már így is elég sokat késtem a résszel..

De ti is tudjátok hogy nemsokára itt a suli és sok előkészület kell hozzá -nekem- 

A következő részt kb. szeptemberben tudom hozni. 

De azért remélem nem pártoltok el tőlem. 

Aki várja már a kövi részt az most kap egy kis ízelítőt belőle:)

" - Justin.. - szóltam oda neki. 

- Hmm? - emelte fel a fejét. 

- Valami baj van? - kérdeztem és tekintetében valamilyen érzelmet róbáltam felfedezni. 

- Nem nincs.. csak.. - majd mögém nézett és vissza pillantott rám. - Ismered őket? - kérdezte és elnézve melletem rámutatott két fekete dzsekis férfira. 

- Nem. - adtam az egyenes választ. -Miért a 'barátaid' ? - kérdeztem vonakodva. 

Justin undorodó fejet vágott ezzel jelezve hogy nem azok.

De akkor kik ők? Lehet Kevin barátai?

Mégegyszer vissza pillantottam hátha eszembe jut láttam-e őket valahol.

Amint megfordultam egy nagydarab férfi állt kb. két lépésre tőlem és ez a távolság csak csökkent. 

Ekkor Justin elkapott hátulról és rohanni kezdett. Hirtelen ötlettől vezérelve követtem. 

Csak rohantunk, hogy merre? Azt nem tudom és szerintem Justin sem volt teljesen biztos az úti célban. 

Átrohantunk az egymáshoz dörgölőző tömegen. Teljesen ki az utcára. 

Hátra fordultam és láttam amint már nem csak kettő hanem legalább négyre nőtt a száma a dzsekis üldözőinknek. "

 Xx.Mar!ka

6. Fejezet - Igen ő a barátom..

              ~Jade~

      Kíváncsiság. Igen.. ezt is lehet arra mondani amit nem akarunk vagy nem tudunk megmagyarázni.
Az ahogy Justin felöltöztetett nem kicsit lepett meg. Nem valami alkalmi vagy túl rövid ruhát adott rám.
Mert mondjuk meg az igazat ezt vártam tőle. Nem. Ő egy sima farmer shortot javasolt amit egy kicsit csillogósabb alul sellő vonalvezetéses felsővel párosított. Olyan mintha minden percben fel kéne készülni a "most fuss vagy véged" akcióra.
Mivel nekem is tetszett az összeállítás így megfogadva tanácsát magamra húztam a ruhadarabokat.
Most az ő kocsijában ülünk és az utat nézem. Ez azért van, mert ő is -szavaival élve- elviselhetőbb ruhát öltene magára. Igazából igen.. hajt a kíváncsiság, hogy megnézzem milyen 'körülmények' között lakik. Annyi biztos, hogy nem egy elhagyatott helyen, mert már vagy tíz perce autókázunk és még nem láttam sem erdőt, sem mást..
- Min agyalsz ennyire? - kérdezte ezzel felébresztve gondolataimból és hirtelen kaptam fejem a felém jövő hang irányába.
- Semmin.. - mondtam unottan.
- Szóval itt is lennénk. - állította le az eddig egyre lassabban haladó járművet.
- Végre. - pattantam ki az autóból és elindultam.. de nem ismerve itt a járatot muszáj volt lelassítanom a lépteim és megvárni a felém közeledő fiút.
- Majd mutatom.. - mosolygott rám és elkapva kezem elindult egy nagy kapu felé.
- Szép. - mondtam halkan.
- Kösz. - mondta és behúzott a házba. Amint beértem egy nagy lépcső tárult közvetlen a szemem elé.
Ahol én álltam onnan jobbra és balra is vezetett egy folyosó. Mi lehet ott? Kérdeztem leginkább magamtól.
- Majd megnézheted ott is.. - vette észre elbambulásom - most gyere.  - ragadta meg a karom és húzott fel a lépcső felé. Követtem. És közben végig érintkező kezeinkre gondoltam. Olyan melegség járta át testem mit eddig még nem is éreztem.

Fel gyalogoltunk a nem 'rövid' lépcsőn. S közben muszáj volt végig futtatnom a kezem a korláton.
Mikor felértünk olyan volt, mint egy szálloda. Ugyan olyan ajtók sorakoztak egyforma távolságra egymástól.
Kivéve egy. Ez nem fehér és arany szegélyű volt. Hanem halvány kékesből ment át feketébe. S egy felirat díszelgett rajta. Elolvasni nem bírtam. Justin végig gyorsan és határozottan lépkedett. De nem nem ahhoz az ajtóhoz amit én eddig olyan alaposan próbáltam felmérni.
- Egyedül laksz itt? Ebben a hatalmas kastélyodban? - éreztem hogy elmosolyodik kijelentésemen.
- Ahogy  te is a tiédben. - mondta lazán. De nem nagyon értettem.. az én házam semmi nem, hogy az övéhez képest, amúgy is..
 - És .. - léptünk be egy szobába. Minden rendezetten volt kikészítve. Az egyik falon három nagy polcon voltak egyforma távolságra egymástól felsorakoztatva a sapkái. A másik fal szinte egy polc áradat volt. Az egész cipői ott voltak szabályosan elrendezve. - .. ez a te szobád. - jelentettem ki. Mivel a szoba közepén fedeztem fel egy hatalmas franciaágyat. Amin minimum 4- en elfértek volna.
- Igen. - mondta unottan. Mi lányok mindent megadnánk egy ilyen szobáért. De őt feltűnően nem érdekelte.
- Értem. - mondtam és még leülni is féltem nehogy megtörjem ezt a csodálatos rendet.
- Szóval.. várj itt két perc és jövök. - majd elment a falba épített ajtó felé. És gyors mozdulatokkal tépte fel azt.
Majd eltűnt a szemem elől az egyik vállfa sorozatban.
Addig én megpróbáltam a lehetetlent. Úgy leülni, hogy ne süllyedjek el az eszméletlen puha ágyon vagy ne dúrjam össze.
Körül néztem a szobán majd meg akadt a szemem egy 'apróságon'. Először nem láttam tisztán hogy mi az így felálltam az ágyról és a mellette helyet foglaló komódhoz vettem az irányt.
De hirtelen vágtatott ki a 'falból' Justin. Én meg 360 C° - ot pördültem magam körül így szemben találtam magam a felém lépkedő fiúval.
- Mehetünk. - hadarta. És sietősen húzott ki a házból. Megkérdezte melyik járművel szeretnék menni.  Inkább csak a színeket sorolnám, mert azt nem szúrhatom el. Egy teljesen ezüst, egy tiszta párducmintás, és egy aranyban pompázó  jármű közül választhattam.
- Legyen ez! - mutattam rá a sorban második helyet elfoglaló autónak. Ami az aranyszínt öltötte magára.
Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót és mikor beültem becsukva azt megkerülte a kocsit beült a vezető ülésre és elindultunk..





            ~Rose~

      Mikor megfordult szemben találtam magam koromfekete tekintetével. És fél mosolyával.
- Szia. - köszöntem oda. Mire kicsit megemelkedett a szemöldöke és rám emelte tekintetét.
- Ó, hello! - nyújtotta el a szavakat.
- Bocs, de nem tudod hogy pontosan hol is vagyunk? - kérdeztem meg egyszerűen. De amint kiejtettem a szavakat éreztem milyen hülyén hangzik így kicsit felnevettem a végére.  Mire ő is megengedett magának egy kis mosolyt.
- Hát.. - Nevetett bele ő is mondandójába. - igazából nem tudom mire vagy kíváncsi arra, hogy melyik földrészen vagy hogy melyik országban ?! - vette viccesre a figurát.
- Nem, nem.. arra, hogy melyik utcában. - magyaráztam meg előző kérdésem.
- Oh, vagy úgy. - mondta.
Miután megmondta a pontos címet már nyúltam volna a telefonomért. De megállított. Én oda kaptam fejem ahol megfogta a karom és végig vezetve szemem a karjától arcáig belenézhettem újra fekete, de mégis most csillogó szemébe.
- Eltévedtél? - kérdezte a nyilvánvalót. Elvesztem szemeiben így csak egy bólogatásra futotta tőlem.
- Haza vigyelek? - tette fel a következő kérdést és mutatott a leparkoló autójára. Hát.. jó lenne ha elvinne, de mivel még csak most látom először így nem megyek bele.
- Nem, nem kell majd.. hívok egy taxit! - jelentettem ki majd elkezdtem ismételten kotorászni a táskámban.
- Ragaszkodom hozzá. -mondta ki egyszerűen és kivette fekete  kissé szaggatott farmerjából a slusszkulcsot  és maga előtt mutatta az utat ezzel arra ösztönözve engem induljak meg arra.
- Hát jó. - adtam meg magam. - de csak elviszel és semmi több. - adtam ki az utasításokat. Lehet kemény voltam, de nem akarom magam belekeverni semmibe.
Már jött volna, hogy kinyissa nekem az ajtót, de mivel nekem erre nincs igényem, hisz nekem is van két kezem és én is megbírom tenni ezt a feladatot így oda pillantottam és egy 'hagyd majd én' intéssel jeleztem hogy üljön csak be. Besiklottam az ülésbe majd elkezdett gurulni a jármű a hideg aszfalton.
Kicsit körülnéztem. Egy dobókocka alakú dísz volt felfüggesztve a visszapillantó tükörre erre elmosolyodtam.
Mikor át néztem a másik oldalra láttam amint ő is engem vizslatott.
- Hova is megyünk? - kérdezte az úti címet. Elmondtam és bekanyarodott arra az utcára. A sötéttől nem tudtam megállapítani hogy jó helyre megyünk-e, de biztos mosolya nyugalmat árasztott.
- Hogy is hívnak? - kérdezte.
- A nevem Rose Folles. - mondtam magabiztosan. 'Szép név'. Nem láttam volna, hogy megmozdul a szája, de a mondat ott visszhangzott a fejemben.  - Bocs mit mondtál? - kérdeztem eléggé zavart fejet vágva.
- Hmm?.. - mondata kis szünet után, majd egy kis mosoly ült ki az arcára. - Régóta élsz itt? - kérdezte, de az előbb történtek úgy lefoglaltak, hogy csak kis idő után jutott el agyamig a kérdés. s az hogy erre válaszolni is kéne.
- Nem csak ma költöztem ide. - adtam fel a logikus válasz keresését, mivel az is lehet hogy már halucinálok olyan fáradt vagyok.
- És máris eltévedtél? - próbált komoly maradni de a szeme körül összegyűlt nevető ráncokból láttam hogy ő is nevetségesnek tartja a helyzetet.
Majd egy nagy épület előtt leállította a motort és a fényszóró gyenge világításától rá tudtam jönni hogy a hotelnél vagyunk. Kiszálltam az autóból és elindultam a bejárat felé. Láttam, hogy jön utánam biztos be akar kísérni. ennyi még elmegy, de semmi több. Mondtam saját magamnak.
Megállva bevártam őt és mikor mellém ért újból neki indultam a bejárat felé.
Épp be akartam nyitni, de a másik oldalról is ugyan ezt tették így kénytelen voltam elengedni.
Mikor kinyílt a hotel ajtaja nem kicsit lepődtem meg..
Ilyenkor szokták azt a hülye zenét adni, hogy : dam, dam, daam!
- Ő a pasid? - kérdezte az a portás fiú aki bepróbálkozott nálam.
Na most legyél okos Rose. Ha azt mondom, hogy igen akkor fent áll az a veszély, hogy ő nincs benne a kis tervemben. De a nemleges válasz sem kecsegtet annyira. Így gyorsan dönteni kell.
- Hát.. - kezdtem bele és ránéztem a mellettem álló fiúra és próbáltam felfedezni valami érzelmet a szemében.
'Mondd, hogy igen!'
Halottam megint azt az ismerősen dübörgő hangot ott belül a fejemben. Már nem próbáltam logikus választ keresni csak rábíztam magam és megfogadtam amit mondott.  - Igen ő itt a barátom! - jelentettem ki magabiztosan pedig kicsit sem voltam az.
- Ó! Szia.. ömm.. - próbálta kihúzni belőle a nevét.
- Jack .. Jack Taylor. - mondta majd felém küldött egy biztató mosolyt. Örültem neki hogy benne volt a kis tervemben. ha most azt mondja hogy nem is a barátom biztosan megint rám hajt az a fiú, mert nem  éppen annak a fajtának látszik aki feladja egy visszautasítás után.
- Te is ide jössz a hotelba? - kérdezte cinikusan.
- Öm.. nem, nem én csak haza kísértem. - mondta és olyan jól játszotta szerepét, hogy majdnem én is elhittem.
 Mikor elindultam szemem sarkából láttam, hogy ha -ezek szerint- Jack elmegy azonnal faggatni kezd már csak azért is hogy idegesítsen. Így jobb lehetőség híján megragadtam Jack karját és behúztam a liftbe. Láttam arcán a meglepettséget és azt is hogy azért neki sincs ellenére a dolog.
- Ó szerelmem! - kiabálta a liftből úgy hogy a kint leskelődő fiú is nagyon jól hallja.
Erre elengedtem egy apró kacajt. De ő csak óvatosan mosolygott és egyre közelebb jött.





           ~Max~
   
       Beléptem a poros az eldugott kapun és szemben találtam magam a főnökkel. Jajj.
- Hol a lány? - kérdezte, de nekem nem volt rá válaszom. Ő még meg is mutatta nekem a képességét így még hibázni sem tudtam volna. De ott és akkor annyira sebezhetőnek tűnt.. Nekem is van azért szívem még ha nem is látszik rajtam.
- Hát az nincs meg.. - mondtam majd lehajtottam a fejem.
- Ezt meg hogy értsem? - kérdezte megemelve hangját. Én leültem az egyik roskadozó székre és folytattam a beszélgetést.
- Úgy, ahogy mondtam. - mondtam kicsit hangosabban, de amint elengedtem a szavakat tudtam hogy ebből én nem jönnék ki jól így vissza vettem magamból. - Már épp elakartam magammal hozni, de akkor meg gondolta magát és azt mondta, hogy vissza haza kell mennie. - hazudtam. Tudom nem kéne, mert azok mindig kiderülnek. De több lehetőség híján ezt tűnt a legjobbnak.
- És akkor megtudhatnám mi tartott ennyi ideig, édes fiam. - mondta nyájas hangon ami a legrosszabbat jelentette: ideges. És ha a főnök ideges abból jó nem sül ki.
- Utána mentem, de nem volt otthon. - hazudtam ismét. És felálltam a székről. Majd elkezdtem fel-alá járkálni.
- Akkor majd most már otthon lehet? - kérdezte tanakodva.
- Nem tudom. - mondtam pontosan azt amit épp gondoltam.
Hívott még pár embert és arra utasította őket keressék meg a lányt.
Majd már csak az emberei hátát láttam amit mindig egy fekete bőrdzseki alá rejtenek.
Én meg ott álltam szemben vele és vártam..
Arra, hogy nekem is adjon valami feladatot. De azt várhattam, mert csak nézett rám amolyan 'ez meg mire vár?!' fejjel.
- És én? - kérdeztem majd reménykedve mosolyogtam.
- Mi van veled? - kérdezte majd komótosan elindult. Be a foglyok ketrece felé. Követtem.
- Én mit csináljak? - tettem fel a következő kérdést.
- Etesd meg őket. - bökött a foglyok irányába. Én meg olyan hülyén nézhettem rá mint eddig soha. Erre megmagyarázta az előző kijelentését. - Most mi van? Mire vársz? Nem tudsz rendes munkát elvégezni. Annyit kértem hogy hozd ide a lányt. Erre te beállítasz ide este azzal hogy 'hát az nincs meg..' .
Lehet túl sokat vártam tőled. - sorolta a jogos érveit miközben összeszedte az asztaláról az iratokat. Én meg ott helyben megsemmisülten és megalázva éreztem magam. - Remélem azért ennyit még meg tudsz csinálni. - mondta és fél lábbal már kint is volt. Mikor kiért felvettem az asztalról a rabok kajáját és a koszos cella felé vettem az irányt. Résnyire kinyitottam az ajtaját és betoltam a retkes tálcán lévő 'falatokat'.
- Nicky, gyere itt a házi koszt. - mondtam nyájas hangon. Ha a főnök engem csesztet akkor nekem is le kell vezetnem a dühöm valakin.
-Az Nick, te barom. - köpte oda nekem. Tudom hogy az a neve csak szeretem megalázni őket.
- Mi van nem elég nagy az ágyad egy menetre Rebivel? - kérdeztem cinikusan. Nem szólt vissza. Jobban is jár mert most elég ideges vagyok, és ennek az oka nem csak a főnök megaláztatása volt.
Nem tudom mi történt Jade-el, de kicsit aggaszt is a dolog. Mármint kit érdekel az a kis ribanc ő tudja miről marad le.
Át mentem a szobámba és le feküdtem az ágynak nevezett koszos rongyokkal befedett kőkemény matracra.
Felhangosítottam a zenét. És hagytam hogy átjárja a testem és lenyugodjak kicsit.



Ez lenne a hatodik rész remélem hogy tetszett és komizzatok pipáljatok, iratkozzatok fel , mert ez nekem nagyon sokat jelentene! 
És ha már itt vagytok akkor osszátok meg másokkal is az oldal létezését. ELŐRE IS KÖSZÖNÖM!! 
És most egy kicsit belekezdünk az akciósabb részekbe is!!!! 

Ehhez a részhez ezt a zenét párosítanám örök kedvenc!

5. Fejezet - Döntések

               ~Rose~

      Döntések. Igen sokkal találkozol életed során és lesz olyan, ami egyszerű és kényelmes és előfordulhat, hogy nincs lelkierőd meghozni a helyeset.
Nekem is sokat kellet és kell majd még hoznom. De ezen szinte nem is kellett gondolkoznom. Míg más fél egy a költözéstől én örülök neki. Míg más fél egy idegen városban és iskolában tengetni hátralévő életét én másra sem vágytam egész életemben.
Salinasban nem éreztem magam otthon. És mindig arra gondoltam, hogy majd kinövöm, de így vissza gondolva 24 évem alatt már meg tettem volna.

Itt Canadában ajánlom, hogy más legyen már nem akarok költözni. Igen ezt én Rose Folles mondta. Mindig is szerettem költözni. Új város, új élet. Ez volt a mottóm. Eddig. De most eljött a változások kora.
- Tessék, ez az ön szobája! - hozott vissza a jelenbe a portás ki eddig a poggyászom cipelte fel a harmadik emeletig.
- Köszönöm!-mondtam egy mosoly kíséretében és elvettem a felém nyújtott kulcsokat.
- Nincs mit! - viszonozta tettem. És beállt a kínos csend.
- Szóval.. - mondtam és már fél lábbal a szobámban voltam, de ekkor megszólalt. Ezzel visszatartva, hogy beljebb menjek.
- Nem lenne kedve esetleg eljönni velem valahova? - kérdezte. Mi? Nem.. Nem is az esetem. Hhhmhh.
- Bocs, de van barátom és vele lenne dolgom ma! - hazudtam. Mert nem hagy más lehetőséget. Nem vagyok olyan beképzelt és lelketlen, hogy szemtől szemben megmondjam neki az igazat.
- Ohh - ült ki a meglepettség az arcára - Akkor nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam és.. Hát.. Töltse kellemesen a nap további részét! - mondta a végére a megszokott sablonos szöveget. Le tette a cuccaim és elment.
- Köszönöm és semmi baj! - azzal beléptem a szobámba.
      Próbáltam kicsit kipakolni. De a szekrény kisebb volt a kelleténél és a ruháim egy része a bőröndben "ragadt". Ilyen az én formám.
Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Mint az már szokásos nem ment semmi érdekes így ezt az ötletet elvetve elővettem a gépem és megnéztem az üzeneteim. Miután megállapítottam, hogy nincs szükségem olcsón mikróhoz jutni lentebb csúsztattam a virág alakú culsorom és megláttam drága jó barátnőm e-mail- jét.

Feladó: @Suzy
Címzett: @Rose
   
      Kedves Ro!

Már alig várom, hogy megmutassam neked Canadát! Meglátod nagyon tetszeni fog!

                                                                         Xx.Suzy

Amint elolvastam az utolsó mondatot magamban imádkoztam, hogy Suzynak igaza legyen.
Igazából tetszik Canada. Mármint amit eddig láttam belőle. Kicsi szekrények a hotelban és nyomuló portás. Hát nem nagyszerű?  Ugye érzitek a szarkazmust.


       


              ~Catrine~

- Hát.. - itt elhalkult és folytatni sem akarta, de muszáj lesz,mert már megöl a kíváncsiság. Mind a kettőjüknek megvan az a "Van egy titkom" csillogás a szemükben. De miért és mi az a titok? - Nem a legfilmbeillőbb jelent azt elmondom, de semmi többet. - fejezte be a mondatot és megette fagyija maradékát. Felállt ezzel arra ösztönözve engem is hogy tegyem ugyan ezt.
- Hát azt látom az arcodon. - mondtam és megindultam a kijárat felé. Lehet, ha nyaggatom elmondja? Nem ő nem olyan.
- Szóval most hogyan tovább? -kérdezte elállva az utam. Mivel mozdulni sem tudtam így zavart tekintetem rá emeltem és magyarázatot követelő hangnemben folytattam:
- Mi van? - erre elmosolyodott és hozzátette.
- Mármint te vehetsz ruhát én nem? - mondta komolyan, de látta, hogy majdnem elröhögtem magam így mosolyogva behúzott az egyik fiús boltba.
Szóval fiús bolt.. igazából nem is rossz innen még én is fel vennék egy-két ruhadarabot. Kevin megfogott egy laza caramel színű csőnadrágot, fekete zakót (!) , hozzáillő fekete nyakkendőt és az el nem maradhatatlan hófehér inget. Oh és, hogy ki ne hagyjam egy barnás sportos-mégis-elegáns cipővel "fűszerezte" meg jelenlétét.
Nem tudom hogy ezt, hogyan akarja össze harmonizálni, de majd ő kitalálja.
Bement az egyik öltözőbe és mondta, hogy kint várjam meg. Mi? Csak nem azt hitte, hogy be akarok menni vele. Ez hülye..
Mikor kijött kisebb mosoly kíséretében én köpni nyelni nem tudtam.

Mint azokban béna romantikus filmekben a lány kijön a fülkéből és a fiú megszólalni sem tud annyira lenyűgözi a lány jelenléte.
Most én voltam a fiú. Jézus, hová fajul ez a  világ..
Gyorsan elkaptam a tekintetem és magamban azon gondolkoztam, hogy bírt ilyen gyorsan átöltözni?
- Ez a nadrág nem kövérít?! - kérdezte lányos hangon és erre már nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel hangosan. Ő is ugyan ezt tette.
- Nem. - mondtam hirtelen abba hagyva a nevetést halál komoly hangon. Elmosolyodott és vissza ment az öltözőbe.

      A kocsiban nem beszélgettünk mivel nem volt hosszú az út.
- Kössz, hogy haza hoztál akkor egy óra és átmegyek hozzád. -mondtam belépve az ajtón, de fél kezével vissza húzott. Nem tudtam mit szeretne így kicsit féltem. De csak gyengéden arcon puszilt és egy "akkor ott találkozunk" mondattal eltűnt a házunk elől.
- Anya megjöttem. - kiabáltam beérve a házba.
- Azt láttam. Kivel voltál? - kérdezte és játékosan felhúzta fél szemöldökét.
- Csak Kevinnel voltam a plázában. Vettünk pár cuccot ez esti bulira. - mondtam és lazán a lépcső mellé ejtettem a vásárolt holmikat.
- És mi van közted és Kevin közt? - semmi bár lenne, de semmi.
- Mi lenne? Barátság. -mondtam és küldtem anya felé egy 'nyugi-nincs-semmi' pillantást. Kivettem a hűtőből egy kis frissítőt. (almalé)
- Mikor lesz a randitok? - kérdezte miközben szeletelte a paradicsomot.
- Mi ez nem randi anyaa ez szimpla barátság,mert nem érez irántam többet. - mondtam halkabban, mint akartam.
- De te igen! - mi ezt meg honnan veszi? Pfpp..
- Nem én sem! - tagadtam a legnyilvánvalóbbat.
- Persze. - na jó most itt hagyom. Mert amint látom ma hajthatatlan.
- Sziiia anyaa. - húztam el a szavakat és trappoltam fel a szobámba.
Míg tartottam fel a lépcsőn azon kattogtam, hogy anyunak igaza van-e?! Nem nincs. Zártam le magamban a témát.



         
               ~Rose~


- Szia. - köszöntem oda Suzynak. Amint meglátott nyakamba ugrott amit én szívesen viszonoztam.
- Nah még sok dogunk van. - mondta és elkezdte nyomkodni a telefonját. Milyen dolgunk. Fél kilenckor?
- Milyen dolgunk? - kérdeztem aggódva mégis mosolyogtam.
- Kell találnunk neked egy beavató bulit! - mondta a szerinte logikus választ. És elkezdett az egyik kis utcába  húzni. Jó látni Suzyt és szeretnék is "lazulni" egy kicsit, de azért nem akarok az első nap lerészegedni.
- Milyen beavató bulit? - tettem fel a kérdést. De tudom hiába  próbálkozok nem bírom más belátásra bírni akaratos barátnőmet.
- Istenem Ro, nem akarsz bulizni egy kicsit? Ígérem nem bánod meg- és elkezdte húzogatni a szemöldökét.
- Jó, oké, de ha nem fog tetszeni akkor én haza megyek. - jelentettem ki.

       A hotelbe érve lapos pillantást vetettem a portásra hogy Suzy ne vegye észre. Igazából nem tudom miért, de megsajnáltam. Mikor rá pillantottam észre vettem, hogy ő is engem néz. Miért?
- Ro. - szólt Suzy ezek szerint nem először.
- Igen? - kérdeztem és oda siettem a szürke lifthez. Miben lassú nyugtató zene szólt.
- Min agyalsz ennyire?! - kérdezte sejtelmesen.
- Semmin - adtam a gyors választ, de mivel nem láttam rajta, hogy elhinné gyorsan kiegészítettem. - .. Mármint azon, hogy mit kéne felvennünk. - mosolyogtam pedig nem is örülök ennek az egész ötletének.

- Hát.. - nyitottunk be a szobámba. - Az attól függ..
- Mitől? - kérdeztem és leültem az ágyam szélére.
- Hogy mit akarsz vele üzenni! - adta a választ  és benyitott a szekrényembe (!).  Erre zavartan rám nézett és tudtam mit akar mondani. Csak ennyi?! Majd rá mutattam a bőröndömre és azt is elkezdte kipakolni.
Régen is mindig így csináltuk. Csak akkor még anya óvó, féltésétől is szabadulni kellett.
Igen kiszöktünk. Ez akkor még a legjobb dolognak tűnt. De amint reggel fele hazaértünk megbántunk az egész "akciónkat". A szobafogság.
- Ez lesz az - húzta elő az egyik vállfán lógó ruhadarabot.
- Ezt veszed fel? - kérdeztem, mert nekem egyáltalán nem tetszett ez a ruha.
- Ja.. azt hittem, hogy te akarod.. - halkult el - de, ha nem hát  nem. - azzal le kapta magáról az őt takaró ruháit és fel húzta az enyémet.
Egy méretünk van. Emlékszem, hogy mennyire örültem ennek mikor jó ruhákat vásárolt.
- Nem én ezt szeretném. - fogtam meg egy teljesen fekete passzos ruhát mire egy ugyancsak fekete de lezser
ruhaféleséget vettem.

      Hát itt is lennénk. Suzy elhozott ebbe a házi partiba. Biztos a "házigazdának" nincsenek itthon a szülei.
Mivel még a medencében is pia volt. Mindenhonnan emberek özönlöttekbe.
Az egyik majdnem lefogdosott, de megismerte mekkora a csapódás a tenyerem és az arca közt.
Suzyt szinte nem is láttam mióta beléptünk az ajtón.
Nem tetszik ez nekem. Majd azt mondom, hogy sokat ittam. Pedig nem is ittam semmit.
Mondtam, ha nem tetszik akkor elmegyek innen. Szóval szasztok. Köszöntem el mindenkitől a gondolataimban.
El is indultam a kijárat felé. Át kellet lépnem pár eléggé szétcsúszott embert. Nem, nem segítettem nekik felállni.
Ki léptem a kapun, de a hangos dübörgés amit itt úgy hívtak, hogy zene nem szűnt.
Azt sem tudtam merre vagyok, mivel taxival jöttünk.
Hát.. az biztos, hogy itt nem maradok. De arra sem kicsi az esély, ha elhagyom a helyet eltévedek. Nem a tájékozódás az erősségem.
El hagytam a házat. Már vagy egy utcával odébb járok.
Itt minden világít az esti szórakozó helyektől, de olyan mintha semmit sem látnék. Eltévedtem.
Így marad az a terv miszerint keresek egy boltot vagy éjjelnappalit és megkérdezem hol is vagyok.
Befordultam az egyik kis utcába. Majd egy másikba. De nem találtam egyetlen olyan helyet sem ahol ezt józan embertől meglehetne kérdezni. Mire is számítottam. Első napom Canadában, de már el is tévedtem.
Jobb lehetőség híján még egy utcába befordultam.
Végre. Megmenekültem. Mármint.. látok egy férfit aki ránézésre nincs szétcsúszva.
Oda is sétáltam, de mikor megfordult egy nem minden napi látvány tárult a szemem elé....

Hát kész az 5. fejezet !! 
Remélem tetszik! A kommentelés, feliratkozás és pipálás rátok van bízva!!

Ehhez a részhez ezt a zenét párosítanám! Mostani kedvenc! Már vagy százszor halottam mégis minden alkalom olyan mint az első! :)