Prológus

"Prológus"


            ~Jade szemszöge~

    Áhhh mindig ez van tudhattam volna, de nem én megyek a saját fejem után  -mint mindig- !
Anya szólt -még kiskoromban- hogy ne higgy a szemednek és idézem őt :  "egy könyvet sem a borítójáról kell , megítélni "
Jajj még amikor kicsi voltam, ittam anya szavait! És most is ezt tenném !
Bár megtehetném!
Bár még mindig itt lenne!
És most itt ülök egy magam. Egyenesen mert ezt tanította anya. Egy elhagyatott padon a saját gondolataimat sem hallom a kamionok "zajától". Pedig lenne min gondolkodnom és át is akarom gondolni. Elejétől végéig.
Miért hagyott itt? Nem is szeretett ? Kicsit se ?
De én megbíztam benne, mint mindenkiben. Ez átok -rohadtul az-. Ez sem tartozik az előnyeim közé.
Ha elmélkedni szeretnék mindig ugyan arra a helyre megyek és most is ezt fogom tenni ! Már megyek is!

   Végig mentem a megszokott úton:
                                                         
   Míg meg nem találtam azt az ismerős padot amihez annyi emlékem fűződik, hogy sírni tudnék ha csak rágondolok.
                                                       
   Leültem és próbáltam felfogni mi történt velem nemegészen negyed órával ezelőtt.
Próbáltam!
Gondolkoztam...
 


          ~vissza emlékezés~

   - Figyelj! -kérleltem hogy végre rám koncentráljon ...
- Mondjad, édes - éreztem a tekintetét rajtam így belekezdtem...
- Max, mutatnom kell valamit - és mélyen a szemébe néztem a különleges kontakt lencsémen keresztül.
- Mit?! - nézett rám értetlenül.
- Várj... - és elfordultam hogy kivegyem a lencsét.
Mire vissza fordultam, megint Max értetlen és kíváncsi tekintetével találtam magam szembe .
- Nah ?! Mit szeretnél megmu... - a mondatot nem tudta befejezni mivel a szemem reagált az övére és beindult a különleges reakció. Amit a mai napig sem tudtam megmagyarázni senkinek. És amit csak és egyedül anya tudott megérteni és elfogadni ahogy engem is.

   Nem tudom mit látnak amikor a szemembe néznek,de a meglepődött, félő és kiváncsi tekinteteken kívül sosem láttam mást az arcukon.
Mikor megkérdezem mi történt válaszuk általában nem más választ kapok, mint:
- Ez meg fog történni?
- Menj innen!
- Biztos nem vagy varázsló?!
- Te honnan jöttél ?
Vagy a leggyakoribb,amikor nem is mondanak szavakat : Ááááááá !! Uh!! Jajj!! O-ó!!
Egyszer elmenetem egy pszichológushoz, mert nem értettem -nem sok 13 éves tudná ép ésszel feldolgozni mi a franc történik és miért nem mernek a szemébe nézni?!-. A doki nem mondott semmit első nap csak annyit, hogy jöjjek vissza másnap. Vissza is mentem. Ekkor jöttem rá mindenre. A reakciókra, anya túlzott féltésére, apa lelépésére.
Ez volt a válasz mindenre.
A hír nem volt más mint, hogy Orákulum vagyok.
Ami annyit jelent, ha valaki a szemembe néz lát élete hátra lévő részéből egy képkockát/jelenetet.

   Mikor Max szeme levándorolt az enyémről összekulcsolt kezünkre éreztem, most valami nagyon fontosat fog mondani.
- Jade, ez mi volt?! - kérdezte azt amit én pontosan vártam.
- Egyszerű, csak elmondani nehéz... -fújtam egyet.